Kutszegi Csaba: Szerény csodanő

Nagy Dániel – Bodolay: A világcirkusz

...ez a furcsa nőalak az I. Világháború borzalmainak, az érthetetlen, lelkes hadba vonulás és az értelmetlen, fékezhetetlen öldöklés abszurditásának szimbóluma.

A Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat közös produkciója kevesek által ismert, elhagyatott sírokban rejtőzködő tetszhalott regényhősökbe lehel életet. A világcirkusz című előadás, melynek szövegkönyvét Nagy Dániel eléggé elfeledett, Cirkusz című regénye alapján Bodolay Géza írta, irodalomtörténeti jelentőségén túl színháztechnikailag is figyelemre méltó: Juronics Tamás koreográfus rendezésében tánc, mozgás és dramatikus szószínház illeszkedik egymáshoz, korszerű, kísérleti színházi nyelvet létrehozva.

Csatlós Lóránt és Dimény Levente

A Nagyvárad Táncegyüttes néptáncegyüttes, tagjai minden várható elképzelést felülmúlva tették magukévá Juronics kortársbalett-testnyelvét. Ha technikailag (természetesen) nem is bírják ugyanazt, mint például a koreográfus saját együttese, a Szegedi Kortárs Balett, ám színpadi jelenlétben, játékban, a rájuk igazított, így sem könnyű koreográfia megjelenítésében igencsak elismerésre méltó teljesítményt nyújtanak. A táncosok nemcsak abszolválják a mozdulatokat, hanem megteremtik a koreográfia által megteremteni szándékozott hangulatot, atmoszférát. A tánc egyik fontos funkciója ez az előadásban. A rendszeresen megjelenő, szinte zárt, csoportos táncszámok a legtöbbször hangulatilag vezetik át egymásba a képeket, jeleneteket, de a mozgás nagyon sokszor a karakterizálás markáns eszköze is. Különösen így van ez a harsányan groteszk, abszurd és (kesernyésen) humoros részekben, melyek a leginkább adekvát módon adják vissza az eredeti regény jellemző ábrázolási módszerét.

Ahogy a táncosok is többször megszólalnak, a színészek legtöbbje sokat mozog, teljes testével játszik. Ez utóbbi szempontból a Belzebubot játszó Dimény Levente határozottan kiemelkedik a mezőnyből: testtartása, mozdulatsorozatai alakításának szerves, magabiztosan birtokolt eszközei, szerepét komplexen, sokféle nyelvezet és gazdag színészi eszköztár latba vetésével építi fel.

Tasnádi-Sáhy Noémi

Az előadás verbális, tartalmi részeivel már kevésbé lehetek elégedett. Egy regény színre vitelekor nem szigorú parancs a hűség az eredeti alkotáshoz, viszont jogos elvárás, hogy az előadás valamilyen módon jelenítse meg a regény szellemiségét, központi motívumainak, lényeges mondavalójának esszenciáját. Nagy Dániel írásában minden Remike, a cirkuszi csodanő körül forog (még akkor is, amikor a hölgy „nincs színen"), nem véletlenül, hiszen ez a furcsa nőalak az I. Világháború borzalmainak, az érthetetlen, lelkes hadba vonulás és az értelmetlen, fékezhetetlen öldöklés abszurditásának szimbóluma. Az 1926-ban megjelent regény a század első évtizedeire jellemző, tipikus szimbolista alkotás. A történetnek a fő alakokra aggatott szimbolikus jelentésrétegek nélkül semmi értelme nincs, illetve ezek nélkül teljesen más értelmezéseket kaphat egy feldolgozás. Juronics Tamásnak nem sikerült Remikét a háború féktelen esztelenségének jelképeként megjelenítenie, nem kevéssé azért (sem), mert az amúgy szükségszerű húzások révén éppen az erre lehetőséget teremtő szövegrészek tetemes hányada kimaradt (nyilván nem könnyű például a mennyországig feltörő vérfolyam vízióját színpadon megjeleníteni). Így viszont az előadáson a csodanő csak egy féktelen indulatú, hóbortos, nem kissé perverz nőszemély, aki legfeljebb zűrös korának lehet egyik szimbóluma, mint ahogy a többi alak is lényegében ezt a szerepet tölti be. Pedig megformálóján, Tasnádi-Sáhy Noémin nem múlik semmi: a figura karakterét zsigerből megragadja, ami kihozható a szerepből, azt magabiztosan be is mutatja. Az Isten figuráját viszont – a regényhez hasonlóan – sokkal összetettebben is meg lehetne alkotni. Dobos Imre a szerepben eleinte zsémbeskedő öregúr, majd fokozatosan egysíkúan jóságossá válik, majd az is marad végig: a világért, az emberekért felelősséget érző, aggódó atya. Nagy Dániel a regény pokolian szatirikus társadalomkritikájában, bár óvatosan, de odáig is elmerészkedik, hogy finoman megkérdőjelezi Isten alkalmasságát. Mint ahogy nála a Halál is igen összetett alak. Az előadáson – Csatlós Lóránt megformálásában – bár tekintélyt parancsoló jelenség, kicsit talán túl visszafogott (főleg Dimény remekbe szabott Belzebubjához képest).

Jelenet

Komoly teljesítmény, ha egy színházi előadáson sikerül egy szuverén irodalmi alkotás (pláne egy utalásos-áthallásos szimbolista szöveg) valamennyi lényeges értékét, szellemiségét, legfontosabb üzeneteit újrafogalmazni, érzékien-értelmesen felmutatni. Ez A világcirkusz előadásán nem sikerült maradéktalanul. Az egy színházban működő két társulat (most a Táncegyüttesre és a magyar prózai Társulatra gondolok) együttműködése viszont igen biztató: az előadás lehetne akár egy korszerű, izgalmas fizikai színház elvetett, további gondozást igénylő csírája.

Nagy Dániel – Bodolay: A világcirkusz

Dramaturg: Bodolay Géza. Díszlet és jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias. Rendezőasszisztens: Szőke Zsolt. Világítástervező: Stadler Ferenc. Rendező: Juronics Tamás.
Szereplők: Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Hunyadi István, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Szabó Eduárd, Szotyori József, Brugós Anikó, Brugós Sándor Csaba, Iván Enikő Kitty, Forgács Zsombor, Kerekes Dalma Gabriella, Forgács-Popp Jácint, Mihucz Kinga, Kacsó Bálint, Szabó Enikő Ágnes, Schmith Nándor, Timár Tímea, Szőnyi József, Rácz Lajos Levente.

A Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat vendégszereplése a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, 2015. március 7.

*

Nagy Dániel Cirkusz című regényét megkaphatja e-book kiadásban. További információért kattintson IDE!