Szoboszlai Annamária: Történelmi keresőoptimalizálás

Kritika a Bosszúállóról

„Egyébként meg nőket erőszakolnak, gyermekeket ölnek. És – nem biztonságos katolikusnak lenni. John Shakespere – a William állítólagos bátyja –, ki korábban hírszerzőként dolgozott, most épp egy iskolát vezet."

A John Shakespeare-sorozat második darabja, a Bosszúálló mind címével, mind cselekményével, mind szerkesztésmódjával, egyszóval egész létével a multiplex mozi-esztétikához, és annak gazdasági normáihoz igazodik. A különbség szimplán annyi, hogy Rory Clements egy könyv lapjait engedi át az izgalom felcsigázását, az érdeklődés fenntartását és a nagy eladási példányszámot célzó kellékek, karakterek, a bevált filmdramaturgiai fogások működéséhez. Ennél fogva a sötétben lopakodó gonosz lelkek, a szúrt sebek, a távolról leadott (de a hőst elhibázó, vagy legfeljebb súroló) lövések és a patakokban ömlő vér felidézése – írói képteremtő lelemény szűkében, de a közös filmes tudatnak hála – az olvasóra vár. Már rögtön a regényt nyitó erotikus jelenetnél próbára tétetünk a leheletfinom gyapjúszövet, a hibátlan combok által egy döfölős ütközetben. A jelzők mindent megoldanak. S ez a regényben később sem változik. Az újságírás felől a nagypróza irányába forduló Rory Clements első történelmi krimijével, a Mártírral meghódította az olvasókat. Jelen regényével pedig elnyerte a Crime Writer's Association Ellis Peters-díját.

Az oldalszám tekintetében vaskos mű történelmi hátteréül az Erzsébet-kori Anglia szolgál. A Nagy Armada elpusztult, Londont pestisjárvány sújtja, Erzsébet ellen a trónért összeesküvések szövődnek. Egyébként meg nőket erőszakolnak, gyermekeket ölnek. És – nem biztonságos katolikusnak lenni. John Shakespere – a William állítólagos bátyja –, ki korábban hírszerzőként dolgozott, most épp egy iskolát vezet. Vagyis, a Hős békében él, igaz, nem valami emberektől elzárt távoli farmon, hanem valahol Londonban, kimentve magát és családját a politikai ármányoktól mentes légkörből. Egészen addig, amíg katolikus felesége révén ismét veszélybe nem kerül a lelki balansza, s az övével együtt mindazoké, akik a környezetében élnek. És nem elég, hogy a családi tűzhely lángja rendezőtlenül lobog, de mindennek tetejébe még Erzsébet első számú kegyence is megkeresi, s szinte kötelezi, hogy álljon a szolgálatába: keressen meg egy fiatal nőt, egy bizonyos Eleanor Dare-t, a Roanoke szigeti telepesek egyikét. Miközben John Shakespeare-nek hol a családját féltő, fehér atlétáját se perc alatt összemocskoló Bruce Willis főbb karakterjegyeit, hol a 007-es találékony férfibáját kölcsönzi az író, megspékelve némi sherlockholmesszos komolysággal, az ügy tovább bonyolódik. Egyre gonoszabb gonoszok, egyre szépségesebb és szexéhesebb nők, egyre kiismerhetetlenebb politikus elmék tűnnek fel a láthatáron. S noha az író állítja, hogy ez utóbbiak igazgatják az egész színjátékot – amit készséggel el is hiszünk neki korábbi olvasmányainkra és jelen tapasztalatainkra hagyatkozva -, vajmi kevéssé hatolunk a miértek közelébe, a felszín alá. Miben gyökerezik a katolikusok iránti gyűlölet? Kik a jezsuiták? Mi lakik a gyermektelenül öregedő királynéban? És mire törekszik Anglia? Nem, mintha elvárás lehetne egy krimivel szemben a történelmi analízis, de ha már az író a felsőbb körök mindenki életére kiható játszmáit választja témául, úgy ezek a kérdések kell, hogy feszítsék az összes fejezetet. Rory Clements megelégszik egy, a regény zárómondataiba szorult politikai bölcselkedéssel.

A regény legfőbb vállalása a szórakoztatás, és ezt véghez is viszi az esti sorozatok helyszínelőinél, hullaboncnokainál – de akár a híradókat is említhetném – se jobb, se rosszabb minőségben. Egy asszony megrontása, egy előre kiagyalt gyilkosság, emberek tömeges kivégzése a hatalom megszerzéséért való kegyetlen hajsza részeként nem jelent többet, mint egy írott-olvasott szalaghír. Így hiába sorjáznak az érdekes történelmi adalékok az elveszett roanoke-i angol kolóniáról, a trónvárományos Arbelláról, Cristopher Marlowe-ról, ha egyszer a bűnregény ez esetben másról sem szól, mint a szenzációra éhes elme kielégítéséről.

Rory Clements: Bosszúálló
Agave Könyvek, 2012