Sárosi Emőke: Védelmező burok vagy elválasztó fal?

Mariam Petroszjan: Abban a házban

Féltékenység, szerelem és szex is van a képletben. A dekadens misztikum része, hogy a fiatalok házilag kevert bódító löttyökbe, alkoholba, folyamatos cigarettázásba és álomszerű, pszichedelikus élményeik révületébe menekülnek jövőjük kilátástalansága elől.

Romantikusan indul a misztikummal teli öreg ház története, ahol segítség nélküli, önálló életre képtelen gyerekek, kamaszok összezárt, elszigetelt világának borzalmaival szembesülünk. A nyomasztó és mégis megható, ám helyenként zavaros, lelket fájdító történet ártatlan(nak hitt) gyerekekről és felnőtté válással küzdő, szeretetéhes kamaszokról szól. A különlegesen zárt világ, amelyben dimenziók találkoznak, átmeneti együttléteket, fájdalmas és félelmetes élményeket tartogat lakóinak. A Ház önálló entitásként létező megtartó erő, kapaszkodót ad az árva, fogyatékos, kitaszított gyermekek számára. Egyszerre védelmet nyújt és mindentől elválaszt, sajátos mikroközösséget alakítva ki ezzel. A történet – Ottlik Géza Iskola a határon című regényéhez hasonlóan – kamasz fiúk hierarchikus rendszerét értelmezi. De míg a katonai iskola struktúrájának alapja a pontos időbeosztás, addig a Ház az időtlenség ciklikus időhurokjában enyészik: újoncok érkezése nyár végén, megtörésük, betegségek, végeláthatatlannak tetsző napok és a rettegett évenkénti elbocsátás a Kintbe. A linearitást nélkülöző történetszövevényben – időben ugrálva, közjátékokkal megszakítva, így lezáratlanul felejtve – relevanciamentes filmszerű epizódok kötik össze a szálakat. Az egyetlen, minden korban jelen lévő figura a Vak, a vezér, aki gyámolít, vezet és gyilkol, aki megtestesíti az öröktől fogva létező vak jós toposzát: „a Vak hideg szélként suhan a folyosókon, meg sem érinti a falakat, s még az éber patkányok sem veszik észre, amíg egészen a közelükbe nem ér. Beszívja a vakolatot porlasztó nedvesség szagát, a ház lakóinak szagát, amely már beleette magát az ódon padlóba... Aztán folytatja útját, még óvatosabban és figyelmesebben, mint előbb, mert az éjszaka vándorai veszedelmesek a félelmeik és titkaik miatt". A történet visszatérő motívumai az álmok és a mesék: az egyetlen menekülési lehetőség a fizikailag is korlátozott gyerekek számára az ingerszegény világból a fantázia határtalansága. A bezártság korlátolt, primer, naturális hangulatát erősíti a kasztok természeti elnevezése is: Fácánok, Madarak, Kutyák, Patkányok.

A Bagós figurája csöppenti bele az olvasót a teljesen ismeretlen, Tim Burton-szerű világba, ahol valódi nevek nem léteznek, csak ragadványnevek: Lord, Makedóniai, Sakál, Szöcske, Vak, Fekete, Farkas stb. A történet útja (a piros futócipős, kerekes székes fiú felnőtté válása) a kitaszítottság poklából a valódi felnőtt szabadság felé vezet. Szöcske, a karok nélküli fiú csupán a közjátékok kiemelt alakja, karakterével a még ártatlan gyermeki illúziót festi meg a író. Bagós és Szöcske egymás komplementerei, láb- és karnélküliségük a rendszerbe törés folyamatát is szimbolizálja: míg az újonc, vad, kiscsikó Szöcske karok nélkül tehetetlen az új közegben, és pusztán a megengedett határokon belül szaladgál, addig Bagós beilleszkedett figurája lábnélküliségével a betagozódott, ám röghöz kötött, a jövőtől rettegő kamaszlét megnyilvánulása.
Peter Marshall Tombol a hold című kisregényére emlékeztet a szerelmi vonal: kedves, kamaszos érzelmek szeretetéhes gyerekek között. A lányok szélsőségesek, kontrasztosak, karaktereik nincsenek árnyalva: szende Vöröske, balhés Patkánylány, nimfomán Gabi. A gyermeki történetek kiüresedése után járulékos mellékszálakként kapcsolódnak a fiúk életébe. Féltékenység, szerelem és szex is van a képletben. A dekadens misztikum része, hogy a fiatalok házilag kevert bódító löttyökbe, alkoholba, folyamatos cigarettázásba és álomszerű, pszichedelikus élményeik révületébe menekülnek jövőjük kilátástalansága elől. („Ezt miből keverik? Egyesek azt mondják, légyölő galócából facsarják, mások szerint a Dögkeselyű könnye. Lehet, hogy Madárpapa tényleg zöld epét könnyezik, de hát ki akar ennek utánajárni? Mindenesetre a lötty mérgező. Romantikus lelkületű egyedek szerint telihold idején szedett éjjeli harmat.")

Mariam Petroszjan / Artashes Stamboltsyan felvétele

Senkire sem számíthatnak, csak arra a kollektívára, amit felépítettek maguknak. A ciklikusan visszatérő Mesék Éjszakáin a térből-időből kiesett tudatú fiatalok gátlástalan és erkölcstelen tettei illeszkednek a Ház belső, homályos törvényeihez: rejtélyes halálesetek, értelmetlen gyilkosságok zárják le a közösség megoldhatatlan problémáit. A történet vége romantikus pusztulás: Bagósék felnőtté válásával a Házat lebontják, véglegesen lezárul egy korszak. A szélnek eresztett gyerekek további életének fragmentumai (melyek az Epilógusban a Hangok a Kintből című fejezetben olvashatók), megölik a regényt. Elvész a mese, a torokszorító hangulat és a mindennapok aprólékosan részletezett problémái felemésztik a katarzis lehetőségét. Érzelemmentes, gyakorlatias felnőtt lesz minden ábrándos lelkű kamaszból. Ugyanolyanokká válnak, mint a Ház rideg, érdektelen személyzete: az igazgató (Cápa), a nevelők (kiemelt figura a Rénszarvas), az orvosok, nővérek (Pókok), valamint a pusztulás előtti pillanatokban megjelenő katonák.
Az elveszett gyerekkor fájdalma, a szeretetlenség és az életösztönök tragikus keveréke bújik meg a fogyatékkal élők borzongató világában, ahol a betegek iránti szánalomnak nincs helye. A terjedelmes, magával ragadó történet akár a Harry Potter-sorozat rajongóinak is új kedvence lehet.

Mariam Petroszjan: Abban a házban
Magvető Kiadó, Budapest, 2012

Könyvtrailer: