Török Ákos: Amikor jobban szeretjük III. Richárdot

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva avagy szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán -

Mintha esztétikai okokra hivatkozva tettek volna el láb alól egy rendszerkritikát megfogalmazó rendezőt.

Létezett egy meglehetősen aljas módszerekkel hatalomra törő király a XV. század második felében, akiről Shakespeare a XVI. század vége felé (I. Erzsébet uralkodása idején) írt egy drámát; Meyerhold oroszországi, majd szovjet színész-rendező a Szkénében bemutatott darab szerint megrendezi ezt a drámát Sztálin uralkodásának derekán, és ennek következtében 1940-ben kivégzik; mindezt a román származású drámaíró, Matei Vişniec veti papírra, aki Ceaușescu Romániájából 1987-ben emigrált előbb Angliába, majd Franciaországba; végül pedig a darabot Szikszai Rémusz dolgozza át és rendezi meg 2020-ban Magyarországon, Orbán Viktor miniszterelnöklése idején.

richard4Mucsi Zoltán és Bánfalvi Eszter / Fotók: Mészáros Csaba

Mintha valami folyamatosan közeledne felénk térben és időben: az angol királyhoz semmi közünk, Shakespeare III. Richárdja mindig felüti a fejét ott, ahol valaki(k) gátlástalanul tör(nek) hatalomra, Meyerhold alapvetően kiesik, de Sztálinhoz ismét csak van közünk, nem is akármilyen, Ceaușescu-ról nem is beszélve, Orbán Viktor pedig kortárs hazánkfia. Ez utóbbi semmilyen konkrét fricskát nem kap a darabban, miként Vişniec drámájában sem Ceaușescu, hanem Sztálin a vezér, Meyerhold darabbeli rendezése pedig végképp nem szól se ki, se be Sztálinnak. Nincs bennük semmi aktualizálás, sőt, alapvetően nem is a hatalom természete foglalkoztatja őket. Még akkor sem, ha adottságként abból indulnak ki.

Szikszai Rémusz átiratában Meyerhold rémálmát követhetjük nyomon, amelyet kivégzése előtti éjszaka álmodik. A huszadik század egyik legnagyobb hatású színházcsinálója előtt lepereg az általa színpadra állított III. Richárd, az előadást megnéző bizottságok (cenzorok) hallgatása, majd célzatos kérdéseik, amelyekből nem lehet jól kijönni, rokonai, ahogy magánemberként, groteszk újszülöttként, illetve különféle „civil” szervezetek tagjaként próbálják őt jobb és „szovjetebb” belátásra bírni, majd a börtöntapasztalatok.

richard1Mucsi Zoltán és Fodor Tamás

A darabbeli történetben úgy tűnik, mintha Meyerholdot azért végezték volna ki, mert a III. Richárd megszokottól eltérő színpadra állítása (kortárs korabeli jelmezekben és egy szerethető III. Richárddal) Sztálin számára kellemetlen lett volna. Mintha esztétikai okokra hivatkozva tettek volna el láb alól egy rendszerkritikát megfogalmazó rendezőt. A valóság voltaképpen ennek éppen a fordítottja: Meyerhold nem volt különösebben kritikus Sztálin rendszerével szemben és tényleg esztétikai okokból likvidálták. Akkorra ugyanis a szovjethatalom kanonizált színpadi nyelve egyre inkább a Sztanyiszlavszkij nyomán kialakult szocialista realizmus, vagyis a valóságszerű sűrítés lett, amely a dolgozó szovjet nép nagy tetteit mutatja be. Meyerhold ezzel szemben egy plasztikusabb, expresszív, hangsúlyos mozgásokkal dolgozó, a drámát a komikummal vegyítő színházi nyelvet dolgozott ki – amelyet eleinte lelkesen üdvözölt a (párt)kritika, sőt, a rendező saját színházat is kapott. Később azonban egyre nagyobb teret követelt és kapott az a vélemény, hogy a rendező munkái formalisták[i]. Lefordítva: ahelyett, hogy a vezetés (és a nép) számára üdvös ideológiát szcenírozná a vezetés (és a nép) számára üdvös színházi nyelven, csupán kétes tartalmú és/vagy üres formai megoldásokkal paroláz a színpadon. Ezért persze még a sztálini Szovjetunióban sem lehetett valakit kivégezni, így addig kínozták és verték, amíg be nem vallotta, hogy német (és japán) kém.

richard5Mucsi Zoltán és Kaszás Gergő

Szikszai Rémusz azon rendezőink egyike, akinek noha kiforrott a stílusa, mégis gyakran meg tudja lepni az embert, és miközben könnyen be lehet fogadni, nem válik olcsóvá. Jó érzékkel dolgozik együtt koreográfusokkal akkor is, ha ez nem adja magát evidensen, mint például a tatabányai Tartuffe-nél vagy a Radnóti Színház Ádám almái-előadásában. Ráadásul ragadnak rá „dolgok”, miként az Ádám almáiban szereplő kortárs táncos, Ujvári Milán is „ráragadt”: a III. Richárd betiltva… előadásának mozgásvilágát már ő jegyzi. Hasonlóan, miután két évvel ezelőtt Shakespeare Viharját állította színpadra a Budapesti Bábszínházban, egy-egy Hoffer Károly által tervezett báb több színpadi munkájában megjelenik. A mozgások megkomponáltságán túl érzékeny fények (ez általában és most is Mervel Miklós munkája), szembeötlő, gyakran szokatlan díszletelemek és Kiss Julcsi előadásokhoz jól illeszkedő, helyenként jól is játszó jelmezei teszik látványossá a rendezéseit. Van konkrétabb védjegye is Szikszai rendezéseinek: egy színpadra vitt metafora – ami ezúttal egy ketrecbe zárt fehér patkány.

A díszletek most ajtók, amelyek egyfajta börtönfalként és térelválasztó elemként is működnek. A független színházi szcéna kezd rákapni a kortárstánc, illetve a mozgásszínház ízére, rövid időn belül ez a második prózai előadás[ii], amelyben táncművészek szerepelnek, itt ráadásul a táncosok különféle prózai és néma szerepet is eljátszanak: ők Meyerhold társulatának tagjai, katonák, hivatásos színházkörnyéki belebeszélők. Az előadásnak nem a mozgás az anyanyelve, de benne nem válik el élesen a mozgásszínház és a próza. A kiemelt táncos részek pedig nem annyira elvont mozgássorok, sokkal inkább ötletes és szemléletes mozgóképek. Az embereket földbe taposó III. Richárd vagy a vallatottak székről lefolyó alakja önmagáért beszél. A táncosok szöveges részei pedig ráolvasásszerű mondatok, amelyeket az előadók jól megoldanak. A rendező a különböző valóságrétegeket (Meyerhold élete, Meyerhold III. Richárdja, a rendező álmának abszurd elemei) is megkeveri néha: feleségének terhes hasa így jelenik meg III. Richárd púpjaként, majd szül belőle a nő egy csecsemőméretű zsebdiktátort.

richard2Fodor Tamás és Mucsi Zoltán

A patkánymetaforát, a szemléletessége mellett a prózához képest óhatatlanul elemeltebb táncnyelvet, a táncosok inkább csak jelzett szerepeit több elrajzolt figura tolja még tovább a képes beszéd és az abszurd irányába. Bánfalvi Eszter egy szembeszökően segítőkész súgót hagy meg a maga jelentéktelenségében, Fodor Tamásnak hálásabb szerepek jutnak: Meyerhold anyjaként, apjaként, újszülött gyermekeként és bizottsági elnökként is remekül hoz egy-egy jellegzetes, egydimenziós figurát. Nagypál Gábor Meyerhold színészét alakítja több mint meggyőzően, aki, miközben megküzd a rendező „formabontó” elképzeléseivel, nagybetűs Színészből igazi színésszé válik. Kaszás Gergő, ha nem is annyira elrajzolt, de nagyon jellegzetes kisembert formáz: börtönőre bárkinek lyukat beszél a hasába, saját keretein belül figyelmes és együtt érző, azon túl érzelmi analfabéta, aki mindig minden kétség nélkül elégedett önmagával. Sztálint is Fodor Tamás alakítja, noha az általa megelevenített diktátor nyomokban hordoz magában erőt és bírvágyat, inkább egy elvarázsolt, réveteg bácsika, mint félelmes hatalom. Közben egy pillanatra sem nevetséges.

Az egy-másfél dimenziós színpadi alakokat elsősorban Mucsi Zoltán Meyerholdja, illetve Bánfalvi Eszter Tányája (Meyerhold felesége) ellenpontozza. Ők valódi, eleven emberek ebben az izgő-mozgó panoptikumban, amely szép lassan bedarálja őket. Nehezen lendül be az előadás, ami részben talán annak tudható be, hogy az első jelenet elemelt jelbeszédje után a próza hirtelen nagyon prózai lesz, és a továbbiakban nem könnyű dolog valóságos embernek maradni és ekként kilátszani ennyi elrajzolt figura közül. Mindenesetre kell egy kis idő, mire a két színész (elsősorban Mucsi Zoltán mint abszolút főszereplő) és az előadás megtalál minket – nem csupán intellektuálisan, de érzelmileg is. Miközben soha életemben nem láttam színpadon nála elgyötörtebb színpadi alakot, Mucsi elsőként a halkabb regiszterekben talál rá Meyerholdja színpadi erejére, majd ezt átmenti a többi hangfekvésre is. Bánfalvi Eszter pedig egy idő után nem csupán a neki jutó kevesebb megszólalásban, illetve a hangtalan üvöltés visszatérő gesztusában, hanem teljes színpadi lényében hordozza annak az asszonynak a drámáját, aki úgy akarja a férjét támogatni, és közben élve maradni, hogy a kettő egyszerre nem lehetséges.

richard3Bánfalvi Eszter

A hatalom természetéről gondoltakat egy ponton kifejti a darab, innen is lehet tudni, hogy nem (csak) emiatt szól hozzánk – még akkor sem, ha mi látatlanban is egyre pontosabban értjük, miért lehet szerethetőbb III. Richárd, mint Ceaușescu. Egy művészember önmagával és a szabadsággal kapcsolatos kétségeit, kérdéseit követhetjük nyomon, miközben a hatalom mindenhová, még a saját fejébe is beeszi magát. A darab és az előadás a művészre, a művészetre kérdez rá, és ez nem sok jóval kecsegtet diktátoros vagy éppen diktátortempójú időkben. Egy-két talán kevéssé szembeötlő, semmi esetre sem pátoszos gesztusával mégis mintha azt állítaná, hogy a művészet jobbá teheti a világot. Szikszai Rémusz rendezésének egyik fontos érdeme, hogy sikerül minket érdekeltté tenni a művészettel kapcsolatos, bennünket csupán közvetve érintő érzelmekben és gondolatokban is, amelyeket az abszurd ráadásul egy fokkal intellektuálisabbá is tesz. Nem csupán gondolkodnivalót, de kedvet is ad a gondolkodáshoz.

III. Richárd betiltva avagy szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán (Vádli Alkalmi Színházi Társulás)

Díszlettervező: Cziegler Balázs. Jelmeztervező: Kiss Julcsi. Látvány: Cziegler Balázs. Fordító: Patkó Éva. Dramaturg: Szikszai Rémusz. Bábtervező: Hoffer Károly. Koreográfus: Újvári Milán. Fény: Mervel Miklós. Hang: Molnár Péter.

A rendező munkatársa: Vincze Petra. Rendező: Szikszai Rémusz.

Szereplők: Mucsi Zoltán, Kaszás Gergő, Nagypál Gábor, Bánfalvi Eszter, Fodor Tamás, Újvári Milán, Barabás Anita, Jessica Simet, Horváth István, Váth Máté, Egyed Beáta, Szász Dániel.

Szkéné Színház, 2020. október 10.

[i] A módszer jól ismert: a vezér agyában megszületik a döntés, mire a propagandagépezet beindul, különféle lapokban kritizálják a rendezéseit, formalizmussal vádolják, majd egy irodalmi intézet igazgatója, Platon Kerzsencev 1937-ben egy nagy országos lapban ideológiai és művészi romhalmaznak nevezi a színházát, amely megérett a pusztulásra. Néhány héttel később be is zárják az Állami Mejerhold Színházat. 1939. június 13-án a Színházi Rendezők Össz-szövetségi Konferenciáján a résztvevők általános támadást indítanak ellene. Egy héttel később, június 20-án letartóztatják.

[ii] A TÁP Színház A Menedék című produkciója volt az egyik, amelyet szeptember elején mutattak be a Trafóban.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu