Gisèle Vienne: Extra Life / Trafó //

Ha mindez a gyötrelem jó minőségű anyagokból volna megkomponálva, zavarba jönnék. De sajnos nem jövök.

Nem hiszek abban a színházban, amelyik a pénzéért cserébe kínozza a nézőt. Azt meg nem hiszem el, hogy létezik olyan néző, amelyik jól érzi magát Gisèle Vienne Extra Life című előadásán. Nem gondolom, hogy a színház azért van, hogy a nézők jól érezzék magukat az előadásokon, régóta tudjuk, hogy a rossz közérzet és az elvett étvágy képes gondolkodásra serkenteni az embert, és ez színházban is jól megjátszható.

Az Extra Life nem késztet gondolkodásra, hanem – talán – provokálni akar, de ezzel már nagyon elkésett, mert a mindennapi életben jó ideje sokkal súlyosabb provokációk érik az átlagembert. Nálunk például elég, ha beleolvasunk egy átlagos, internetes hírlapba. Ezeken a felületeken kevés kivétellel mindenki hazudik, csalással szerzi meg az olvasó kattintását, hogy az érte járó pénzt zsebre tehesse. A politikai pártok szélsőségesen radikális véleménydeformálói pedig ugyanott debil, katatón állapotban mantrázzák a zagyva hazugságaikat. Mindehhez képest igazán semmiség, hogy az Extra Life előadásán az ígérvények ellenére jó két óráig nem történik semmi.

Fotók: Estelle Hanania / A fotók forrása: trafo.hu

Körülbelül 10-15 percre elegendő formai-tartalmi elemet húznak, szélesítenek kétórásra, közben a lassúságnak és a repetitivitásnak semmilyen értelme, funkciója, szerepe nincs. Bármi történik, annak az ellenkezője is simán megtörténhetne, tök mindegy, hogy a fiú vagy a lány bemegy-e a sátorba vagy kijön onnan. Sok idő és energia elmegy arra, hogy érzékeltessék: nem tudni, hogy a szereplők hol, milyen dimenzióban vannak, élnek-e vagy már meghaltak, éltek-e egyáltalán valaha is, mindez kárba vész, mert egy percig sem érdekel, kik ezek az emberek, mi volt és mi lett velük. Inkább kötelességből mint érdeklődésből elolvasom, hogy mivel ajánlják az alkotók az opust, írnak benne testvérpárról, nagy buliról, régóta mélyen dolgozó traumákról, de ugyanennyit érne, ha például egyszerűen leszögeznék: fáradt, rossz alvó, nem is kicsit betépett alaszkai olajbányászok lázálmait látjuk.

Az ördög és a lebukás lehetősége a részletekben rejtőzik. Ha mindez a gyötrelem jó minőségű anyagokból volna megkomponálva, zavarba jönnék. De sajnos nem jövök. A jórészt franciául mondott és felvételről szóló verbális szöveg (és/vagy annak magyar fordítása) hihetetlenül silány és semmilyen, a mozdulatakciók és „táncok” értékelhetetlenek, amikor (ritkán) egy-egy rövid mozdulatsorozat halványan koreográfiára emlékeztet, elborzadva szemlélem az azt abszolváló táncos-színésznő avítt mimikáját: eljátssza, hogy fél, meg hogy nem tudja, hol van, mi történt… Juj, de félelmetes!

A világítás, jelesül egy, amolyan újgenerációs traffipax-szekrény méretű, vékony, de az egész termet betölteni képes fényhártyákat kibocsátó fénygépezet látványosnak, érdekesnek és néhány percig kreatívnak tetszik. Aztán kiderül, hogy mechanikus, önismétlő működésre van beprogramozva: először vízszintesen, majd függőlegesen, végül össze-vissza darabolja a teret.

Hogy a traumákban vájkálás tétjén emelhessenek, a vége felé behoznak egy borzalmas öregasszonyfejű kisgyermek bábot, amely lovagló ülésbe ültetve egy széken, kezében valamilyen plüss állatot szorongatva ücsörög. Később elhangzik, hogy lehet, a szereplők (vagy közülük egy, kettő…) okozták a halálát.

Ha akad, akinek mindezekkel meghoztam a kedvét az előadáshoz, és megtekintené azt, sajnálom, hogy már lekésett róla, mert éppen amikor e sorokat rovom, vége van a második előadásnak is. Egyébként jó, hogy meghívták a francia-osztrák koreográfus-rendező, bábművész és filozófus Gisèle Vienne társulatát a Trafóba. Mert olyan elmondhatatlan az előadása, hogy azt látni kell. És nyilván attól jó, hogy ennyire rossz.

Gisèle Vienne: Extra Life

Koncepció, koreográfia, rendezés és díszlet: Gisèle Vienne. Eredeti zene: Caterina Barbieri. Hangterv: Adrien Michel. Fények: Yves Godin, együttműködésben Gisèle Vienne-nel. Szövegek: Adèle Haenel, Theo Livesey, Katia Petrowick, Gisèle Vienne. Asszisztens: Sophie Demeyer. Jelmez: Gisèle Vienne, Camille Queval, FrenchKissLA. Bábkészítés: Etienne Bideau-Rey, Nicolas Herlin. Technikai vezetés: Samuel Dosière. Berendező: Antoine Hordé.

Hangtechnikus: Adrien Michel, Géraldine Foucault Voglimacci. Fénytechnikus: Samuel Dosière, Iannis Japiot.

Alkotótársak és előadók: Adèle Haenel, Theo Livesey, Katia Petrowick.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2025. május 7.