Dollár Papa Gyermekei: Kék lagúna / Trafó -

Abból, hogy Hód Adrienn volt az előadás intim trénere, az olvasó már sejtheti, hogy jelmezre nem kellett költeni. Sőt, díszletre sem.

Gyanítom, hozzám hasonlóan a többség az 1980-as filmből ismeri A kék lagúna történetét, kevesebben vannak, akik Henry De Vere Stacpoole regényét is olvasták. A film egyébként viszonylag hűen követi a regénybeli történetet a hajótörött gyerekekről és az őket tanítgató tengerészről. Aki a Dollár Papa Gyermekei azonos című előadása előtt kézbe veszi a színlapot, már gyanakodhat, hogy a (szerintem nem szerencsés) címazonosság ellenére valami teljesen mást lát majd, hiszen azon négy férfi színész szerepel. És valóban. De ez az előadás Ördög Tamás eddigi rendezéseihez képest is határátlépésnek tűnik.

Mindig is szívesen nyúlt klasszikusokhoz (Orlando, Lady Chatterley szeretője, Az apáca, Ibsen-drámák stb.), most azonban a regény csak inspirációnak tűnik, egyetlen eleme sem jelenik meg az előadásban. Másrészt munkáiban mindig jelentős szerep jutott a szövegnek, ezúttal viszont egy nonverbális előadást láthatunk, amely erős Hód Adrienn-hatást tükröz. Ha ehhez hozzáteszem, hogy Hód Adrienn volt az előadás intim trénere, az olvasó már sejtheti, hogy jelmezre nem kellett költeni. Sőt, díszletre sem.

Az előadás plakátja / A kép forrása: trafo.hu

A nézők az üres, fehér padlós tér két oldalán foglalnak helyet. A színpadon pedig négy meztelen férfi alszik. (Az alaphelyzet megint csak Hód Adrienn munkáját, a Pirkadot idézi.) Gondoljuk még vagy tíz percig, amikor a mozgásukból nyilvánvalóvá válik, hogy nem férfiakat, hanem majmokat játszanak. És ettől kezdve az ő csoportharcaikat és kibéküléseiket, egymás mellett és egymás ellenében létezésüket nézzük még hetven percig. Egy minitársadalmat, amelyben rokon- és ellenszenvek, agresszió és időnként feléledő szolidaritás mozgatják a szereplőket.

Az alkotói szándék talán az lehetett, hogy átgondoljuk: a vissza az ártatlannak hitt, idilli természethez szlogen hamis, a természetet is farkastörvények uralják, az ember az ősidőktől, az állatvilágtól kezdve magában hordozza az agressziót. A kék lagúna nem létezik.

Ezzel az előadás nem állít semmi újat, bár kétség kívül minél élhetetlenebbnek tűnik a társadalmi létezés, annál inkább felerősödnek a kivonulással, szigetszerű visszavonultsággal kapcsolatos életstratégiák, és ez nálunk is erősen érzékelhető.

A négy színész (Brezovszky Dániel György, Kövesi Zsombor, Mezei Bence és Pásztor Dániel) teljesítménye minden elismerést megérdemel. Fizikailag és nyilván mentálisan is rendkívül megterhelő munka lehetett ez. Elsajátítani és végigvinni az állati mozgásokat, elviselni a sokszor valós fizikai agressziót (csattannak a tenyerek, vörösödik a bőr), a közeli nézői tekinteteknek kitett pőreséget. Mindenki kialakít egy saját hangrendszert, és egy idő után az ábrázolt jellemek is kirajzolódnak. Üdítő, hogy néha vannak humoros jelenetek is.

Közben az is eszembe jutott, hogy mennyire közönségfüggő, hol milyen előadást bír el a nézői nyitottság és türelem. Van, ahol néhány csúnyább szó is palotaforradalmat okoz, a Trafó sokat látott közönsége viszont jól fogadta az előadást, mindössze néhányan mentek ki. Edzett színházba és kortárstánc előadásokra járóként sem könnyű hozzá viszonyulni, mert nem ad egyértelmű választ arra, hogy mi végre ez a forma. Néhány színészi pillanatot azonban viszek magammal.

Kék lagúna / Dollár Papa Gyermekei

Játsszák: Brezovszky Dániel György e.h., Kövesi Zsombor, Mezei Bence, Pásztor Dániel e. h.

Intim tréner: Hód Adrienn, Ördög Tamás. Rendező: Ördög Tamás.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2023. február 17.