Gschwindt Balázs: A mágus – Avagy világ legnagyobb gyógyítója?
Komédia két részben
Nemrég még olyan világban éltünk, amelyben a boldogsággal kecsegtető, vágyott kincshez egy műalkotás alapos ismerete vezette el az embert...
Nemrég még olyan világban éltünk, amelyben a boldogsággal kecsegtető, vágyott kincshez egy műalkotás alapos ismerete vezette el az embert...
Kabarészagú az előadás, mert annyira sztereotipikusan építi fel a karaktereket, és sok helyzetben annyira közhelyes humorral fűszerezi a párbeszédeket, hogy tapintani lehet az el nem sült poénok hűlt helyét.
...a Pestiben valamiért fontosnak tartották a moliѐre-i előzmények hangsúlyozását is. És nemcsak a színlapon, hanem a játékmódban is.
Alföldi iszonyatos mennyiségű szöveget mond el ötödik sebességben, és úgy, hogy a szövegtudása és érthetősége már a bemutatón is imponáló.
... az utóbbi húsz évben egyre-másra nyílnak meg azok a festészeti kiállítások a magángalériákban, amelyeknek a XX. századi modern magyar művészettel foglalkozó múzeumokban lenne a helyük.
Célegyenesbe érkezett az Egy, kettő három: november 4-én, pénteken már a bemutató következik az Átrium Film-Színházban.
A Billy Elliot előadása most a felívelési periódusban van, az előadók élvezik és értelmezik.
Dosztojevszkij párbeszédei egydimenzióssá válnak azáltal, hogy a színészek üvöltve vágják egymás arcába az eszmefuttatásaikat.