A vágy villamosa Tatabányán
A Blanche-ot alakító Kerekes Éva – a három játszótárssal közösen – a legfinomabb ecsetvonásoktól a legnagyobb kitörésekig mindent bemutat. A valóságos személyeken kívül képzelete árnyalakjai is körülveszik, főként a fehér alak, aki idekísérte.
Martin McDonagh: Vaknyugat
Ebben a modern megváltástörténetben azonban valaki – itt éppen Kicsilány – mégis megváltódik, így az áldozat sem lesz hiábavaló.
Kiss Márton: Csöngő (Kolibri Színház)
Előre kitervelt, szándékos emberölés az alapszituáció Kiss Márton Csöngő című előadásában. A rendező megtörtént eseményeken alapuló saját darabját 2014. február 22-én mutatták be. Posztolható, lájkolható zeitstück az Y generációnak.
Nemzeti Színház: Ahogy tetszik
...például Reviczky Gábor (Próbakő) és Eperjes Károly (Rusnya parasztlány) játékmódját képtelenség eltakarni, de még visszafogni is.
KoMa Társulat: Nemzeti Vegyesbolt
A folyamatos, szinte már öncélúan trágár beszéd, az irrealitás felé közeledő altesti poénok és gegek mégis lehetővé teszik, hogy – a nihil kifejeződéseként – a látottak önálló nyelvisége kialakuljon.
Válasszunk párt!
Az enervált, impotens, gondolkodás helyett csak a laza, trendi szórakozás (szabadság)jogát őrizgető „demokrata" emberileg ugyanolyan undorítónak van ábrázolva, mint a gyalázatosan zsidózó, korlátolt fasiszta.
Doktor Proktor és a holdkaméleonok
Az előadás meghatározó eleme a humor, ami annak ellenére sem válik egy pillanatra sem olcsóvá, hogy sok szó esik a könyvsorozat címét adó pukiporról is.
Trafó Galéria: Mint a madár
A tárlat így válik egyszerre tagadássá és igenléssé, igazzá és hamissá. Egy nem-hellyé, magává a szétszóródó befogadássá, az anyává, akiben kétely fogan. Mi, nézelődők pedig e kételyben öltünk testet, mikor elhagyjuk a burkot, mely eddig védett.
My Fair Lady a Magyar Színházban – 350-szer
Mert akkor jó a My Fair Lady, ha Eliza tud énekelni.
Frances Ha – Noah Baumbach filmje
Első pillantásra felvetődik a kérdés, hogy a korban, mikor a CGI (Computer-Generated Imagery – számítógépes grafika) a virágkorát éli, van 3D-s színes-szagos mozi, ahol táncra perdül velünk a szék, mi értelme fekete-fehér filmet forgatni?