színház

„Nekünk, nőknek kezünkbe kell vennünk az életünket”

Beszélgetés Tordai Terivel és Cseh Judittal -

Negyedik bemutatójához érkezett a Bethlen Téri Színház és a Manna Egyesület Találkozások programja. A kezdeményezés lényege, hogy fiatal rendezők tapasztalt mentorokkal és két, különböző generációhoz tartozó színésszel dolgoznak együtt, hogy közös munkával hidalják át a generációs különbségeket.

Turbuly Lilla: Nyelvében él?

TÁP Színház: magyarIQm -

Az előadás legfontosabb pillanata azonban, ami mégiscsak megadja a tőkesúlyt, az, amikor Kovács Krisztián előrejön – vagyis fizikailag is kilép az addig elhangzott szövegek erőteréből – és elmondja Esterházy Péter ismert szövegét a festőről...

Nőkből is megárt…

Új bemutató a Bethlen Téri Színházban - 2017. február 3-án -

Tordai Teri és Horváth Lili eddig két alkalommal játszott együtt színpadon; most ismét egy közös előadásban láthatjuk őket, méghozzá anya-lánya szerepben.

Kutszegi Csaba: Tél felé tetőzik az ifjúsági probléma

A fura; Emlékek klinikája –

...az antiszínházi jelenetek annyira lenullázták az összes érzékemet, kimosták az agyamat, hogy hirtelen azt vettem észre: teljesen szokatlan szituációban (világban?) vagyok. Úgy éreztem magamat, mint a megdermedt kismadár, akire rávetül az óriáskígyó átható tekintete.

Varga Kinga: Benyomások egy próbafolyamatról

Ad de Bont: Egy fiú boszniából, Bethlen Téri Színház – PRÓBANAPLÓ -

Mentorrendező: Szikszai Rémusz. Rendezőasszisztens: Horváth Zsuzsanna. Rendező: Lazici Noémi. Szereposztás: FAZILA – Botos Éva; DJUKA – Jászberényi Gábor.

Kovács Dezső: A gyönyörűség dalai

Örkény Színház: Anyám tyúkja 2 – a magyar irodalom kötelező versei -

Vörösmartytól most is elhangzik az egyik legnagyobb magyar vers, Az emberek: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! Nincsen remény!” Nincsen remény?

Horeczky Krisztina: Survivor – Akarsz-e játszani szegényt?

Mentőcsónak Egység: Szociopoly -

...a felnőtteknek rendezett Szociopoly vitathatatlan erénye, hogy ha steril módon is, de szembesít a teljes kiszolgáltatottság, sőt, a reménytelenség helyzetével. Azzal, hogy van olyan létállapot – a peremlét –, amelyben még döntési helyzet sincsen, és nincs kiút.

Sárosi Emőke: A kutyalét a közös nevező?

k2: Dongó

Kutyalétét ad hoc gesztusai erősítik: tálkából iszik négykézláb, befekszik a gazdi ölébe simiért és vakargatásért, majd eszelős vehemenciával védelmezi gazdáját, miközben kérdez, szemlél és lilaszívű szurkoló.

Januári Találkozások a Bethlenben

Az Egy fiú Boszniából, a Mary és Max és Az aranjuezi szép napok után...

Február 3-án érkezik a negyedik Találkozások-bemutató, a Nőkből is megárt... című előadás Tordai Terivel és lányával, Horváth Lilivel.

Kutszegi Csaba: Mi van a pedofília mögött?

Dennis Lumborg: Szépkisnap -

Amellett, hogy öröm figyelni-hallgatni, hogy mit mesél magáról a szimpatikus fiatalember, jómagam együttérzéssel és drukkal figyeltem Szirtes Balázs minden arra irányuló kísérletét is, hogy valahogy érdekessé és felkavaróvá tegye az előadást.

Turbuly Lilla: Öt séta a drámaszöveg erdejében

Beszámoló az újjászervezett Nyílt Fórumról -

... tizenkilenc ember ugyanennyi szemszögből elemezte, értékelte a kéziratokat. Minden csoportnál közel másfél órát töltött el a szerző, és ez alatt az idő alatt minden csoporttag elmondta a véleményét, majd a szerző is szót kapott: válaszolhatott, kérdezhetett.

PETER – egy 21. századi Pán Péter-történet

Színház és játék felnőtteknek! - KINEHAGYJUK! 

A Jurányi Házban a Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) produkciója - 
Az előadás időpontja: 2017. január 13. 19 óra; Az előadás helyszíne: Jurányi Ház (Kamara); Az előadás hossza: 180 perc (egy szünettel)

Turbuly Lilla: Ha minden egész eltörik

Ad de Bont: Egy fiú Boszniából

Az alkotók a szöveg fájdalmas realitása és a szürreális elemeket tartalmazó látványvilág mellé szimbólumokat is társítanak. Az összetört üvegen kívül ilyen a takarítás is.

Kutszegi Csaba: Kidoboltatik, hogy szörnyű a világ

Günter Grass: Bádogdob –

Ebben a komplex színházi nyelvi szövetben a hagyományos-realista színészi karakterábrázolás is odaillően megfér, erősen hat a drámai jelenetekben az ellenpontozás az abszurd humorral, és minden a kifejezendő tartalom – ésszel és érzékkel is megdolgozott – megjelenítését szolgálja.

Antal Klaudia: Csodára várva

Henrik Ibsen: Nóra – karácsony Helmeréknél -

Minden gyermeki személyiségjegy, mellyel Ibsen felruházza Nórát, Székely Kriszta rendezésében Fekete Ernő Torvaldját jellemzi. Torvald az, aki folyamatosan gyerekként viselkedik, ő az, aki azt hiszi magáról, hogy a világ közepe, melyet a nappali közepén álló, körülbástyázott irodája is jelez.

Katona József: Bánk bán

Dráma öt felvonásban. Csók István képeivel illusztrált díszkiadás. A Pesti Napló ajándéka előfizetőinek. Budapest, 1899 -

A Pesti Napló 1899-ben megjelentetett díszkiadása társadalmi, irodalmi, kultúrtörténeti ritkaság.

Varga Kinga: A fiatalság erejével

Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné -

... irodalomtörténeti kutatás áll a rendezés mögött, úgy mondják el a színészek a szöveget, hogy értik is, és így mi nézők sem vagyunk magunkra hagyva...

„Szerencsés találkozások”

Beszélgetés Lazici Noémivel, Botos Évával és Jászberényi Gáborral - 

December 21-én lesz az Egy fiú Boszniából bemutatója a Bethlen Téri Színházban. Az előadás rendezőjét és két szereplőjét kérdeztük a „Találkozásokról”, a közös munkáról, segítségnyújtásról, szolidaritásról, állásfoglalásról, színházról, szabadúszásról, független létről és sok egyéb másról.

© 2016 KútszéliStílus.hu