A Hóhérok is vet fel érvényes kérdéseket igazságról és igazságszolgáltatásról, látszatról és valóságról, önmeghatározásról és a másik önképének rombolásáról, de az előadásban ezek a kérdések inkább csak gondolatcsírák maradnak, nem artikulálódnak világosan, feloldódnak a komédiázásban.
Ha egy színmű a fenti címet viseli, a modern dráma és színház közegében valamelyest is jártas érdeklődő azonnal tudja, hogy a tökéletes boldogtalanság világáról kap képet.
Egy év egy színművészetis osztály életében rengeteget számít. Ahogy jönnek sorban a vizsgaelőadások, ahogy egyre többféle szerepben próbálhatják ki magukat...
A Fridában az a legjobb, hogy létrejött, és talán további hasonló kísérletek inspirátora lesz.
A színházban az érdekel, hogy kapok-e valami újszerű, szövegen túli pluszt, amit egyébként a regény olvasása közben – más módon – megkapok.
Az még adja magát, hogy az elvetemült srácokból álló kitagadott brigád alpárian beszél és viselkedik, előveszik a farkukat, égő cigit esznek, vagy levágott ujjat dugnak fel a Rába Roland-szerzetes ánuszába, de nem értem, hogy a Rába Roland-apa miért mondja azt, amikor szeretett Károly fia haláláról értesül, hogy az „Isten adta, az Isten bassza meg”.
Sajtótájékoztatót tartottak az Operettszínházban, amelyen Lőrinczy György főigazgatója már az elején válaszolt egy kérdésünkre, pedig még fel sem tettük.
Rusznyák Gábor remekül mozgatja a népes szereplőgárdát. Néha az az érzése támad az embernek, hogy egymásba áttűnő festményeket lát, ahogy a kisebb-nagyobb csoportok folyamatosan átrendeződve betöltik a teret.