Horeczky Krisztina: Nem lát, nem hall, nem beszél

Szép csendben – Nagy Zoltán nagyjátékfilmje
Az elhallgatásra, a dolgok nem megmutatására épülő film, rendezői attitűd eszembe juttatta a három misztikus japán majmot…
Az elhallgatásra, a dolgok nem megmutatására épülő film, rendezői attitűd eszembe juttatta a három misztikus japán majmot…
…Trianonra utaló Reményik Sándor-vers körül fodrozódnak a román–magyar együttélés és a kölcsönös történelmi érzékenységek keltette hullámok.
Sokkolni kell ahhoz a nézőt, hogy elgondolkoztassuk?
Az isten megcsinálta a Tízparancsolatot, utána lelépett, és magunkra hagyott minket.
...mennyiféleképpen éljük meg ugyanazt az előadást, és hányféleképpen tudunk, vagy éppen nem tudunk beszélni róla.
Mintha az író-dramaturg minden bele akart volna írni ebbe az egy darabba, és mintha a rendező az erőszakos, direkt hatáskeltés potenciométerét csak felfelé tudná csavarni.
Az Eltűnő ingerek nem cáfolt rá a szakmai beszélgetéssel felfokozott várakozásokra.
Tematikailag mind a három előadás a férfi–nő viszony és a házasság körül forgott.
…túlvilági látószögből mindent tudva közlik: „ezt elbasztátok”.
A saját értékrend nagyon fontos, de ha csak azt tanulom meg elfogadni, egy válasznál többre sohasem leszek képes.