Kutszegi Csaba: Tisztelt urak és nagysádok

Bethlen Téri Színház: Kávécsarnok

Ilyen aranykor sohasem létezett, csak Szép Ernőnek volt különleges képessége ahhoz, hogy a rögvalóság prózai gondjaiból és a hétköznapok szürkeségéből költészetet varázsoljon.

Gáspár-Singer Anna: És akkor elrepült…

Garas-est a Bálint Házban

A nehéz alaptermészet Kern szerint alapvetően nem baj, hisz ez kizárólag egyetlen embert érdekel: a direktort. Talán éppen emiatt vándorolt Garas is egyik színháztól a másikig...

Kovács Natália: Ujjgyakorlat

Peter Brook: Egy varázsfuvola (Művészetek Palotája)

S íme, itt a bizonyíték rá, hogy lehet olyan operát rendezni, amely nem szaglik pállott pacsulitól, sokkal inkább friss és üdítő a maga korszerűségében.

Gáspár-Singer Anna: A szavak ereje

Nemzeti Színház: A velencei kalmár

Ésszerűség és megértés helyett önnön indulataik által kényszerítve követik el tetteiket. Olyan kór ez, amelynek nincs ismert ellenszere.

Kovács Natália: Terápiás írás

Kristóf Ágota: A nagy füzet – a Forte Társulat előadása a Szkénében

Ez az ábrázolásmód olyankor működik igazán jól, amikor nem túlságosan direkt.

Komjáthy Zsuzsanna: Pár szó a meztelen férfiakról

Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum: A meztelen férfi

E gömbvillám-effektusban a fallosz mint jelentő és mint szükség jelenik meg, hogy a pillantást ezzel a belső kielégítetlenség ürességére zárja: a társadalmi, politikai, identitásbeli és végső soron hatalmi kielégítetlenségre.

Szoboszlai Annamária: Ha én egyszer…

A Bethlen Téri Színház és a Stand Up Brigád közös produkciója

...ez a cikk most a Bethlen Téri Színházról, a Stand Up Brigádról, a szimbiózisról és a kabaréról aktualizál. Nem arról a kabaréról, amely az újságok hasábjain, az internetes trollok és trollínák világában kabar, hanem arról, amire pár nappal előtte már készül a néző, ha nem is úgy, mint a Nemzetibe.

© 2016 KútszéliStílus.hu