Kutszegi Csaba: Tessék áramoltatni!
II. Zentai Kamarafeszt – 1. rész -
…az igazán időtlenül kortárs színházi stílus: egy mai igények szerint jól megrendezett Csehov-előadás.
…az igazán időtlenül kortárs színházi stílus: egy mai igények szerint jól megrendezett Csehov-előadás.
…a „függetlenség” egyre inkább nem korhoz, műfajhoz, stílushoz, színházfelfogáshoz kötődő fogalom lesz, hanem pénzügyi kérdés (már ma is eléggé az).
Hat felnőtt és nyolc gyermekelőadással készülnek az ünnepi évadra.
„A szerepről nekem rögtön Bence ugrott be, aki egyébként most éppen abban a korban van, mint a darabbeli Allan Felix.”
Még megnézhető utolsó előadások: Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak; Pelléas és Mélisande. Újra látható az Eltűnő ingerek.
A két jól megírt szerepet úgy játsszák a színészek, hogy azzal továbbgondolásra késztetik a nézőt.
Izgalmas, ahogy újraszíneződnek a kötelékek, ahogy a Keresztes Tamás játszotta csetlő-botló, szánalmat keltő „Te” és a bölcsnek, segítő szándékúnak mutatkozó Kocsis Gergely hol lent, hol fent ül a morális libikókán…
Biztosan lesznek, akiknek túl sok és túl direkt lesz ez a karikírozott, mégis nagyon ismerős panoptikum, amelyhez nem árt a színházi világ valamelyes ismerete sem.