Egy tipikus mai, partidrogos éjszakán a nyomorult, kéjenc Ottó (nem mellesleg Gertrudis öccse) ősi magyar szürke marha fejét magára öltve, a szent korona árnyékában teszi magáévá a sunyin bedrogozott, öntudatlan Melindát, a nagyúr hitvesét.
…nem szimplán arra kell ma rádöbbenjünk, hogy a politikusok hülyének néz(het)ik az embert, hanem hogy a rendezők is.
Akár élőben is reszkethetett volna a Hold a tó vizén, a közelgő vihar miatt azonban az Erkel színpadára szorult.
A cím és a műfaji megjelölés („jókedvű musical-revü”) jó hívószavak egy nyári, szabadtéri színházi előadáshoz…
…a meseautó az álmok világába tartozik, nekünk meg kell elégednünk a prózai részletekkel.
Kiszámíthatatlan irracionális erők, tündérek irányítják, kezelik szeszélyesen az emberek sorsát.
Alul lemeztelenítve, hasra fektetik Akhilleusz sírján, és a nagy álarcok mögé bújt, röhögő görög vezérkar a hulla mögé vonul, majd egyesével, egy üvegflaskával…
A tánc vagy a koreografált mozgás egyre több verbális előadásban kap jelentős szerepet, és ez fordítva is igaz: egyre több „nem verbális” előadásban jelenik meg így vagy úgy verbális szöveg.
A kínai színházcsinálók nem az öncélú (talmi) ragyogást és a mesterségesen keltett álizgalmat hajszolják, hanem tényleg választ próbálnak kapni és adni az emberiség legsúlyosabb erkölcsi-filozófiai kérdéseire…
A rendezés tehát úgy aktualizál, hogy miközben hű marad a drámához, felfrissíti azt mind nyelvileg, mind a megformált alakok szintjén, ezáltal képes lesz úgy szólni egy színházi társulat – vagy akár egy egész ország – létállapotáról, hogy nem válik didaktikussá.