Georg Büchner: @LL3t4rgIA / Vígszínház /
Egyébként a @LL3t4rgIA főszeplői, a napjainkban érettségiző, tehát 2007 körül született mai 18 éves Z-sek már generációjuk utolsó hajtásai, sőt, lehet, hogy már tkp. a 2010 után született alfások előhírnökei.
Beszélgetés Tompagábor Kornéllal /
„Színházat szeretnénk csinálni, ezt is és itt is.”
Spamalot, avagy a Gyalog galopp / Kvártélyház Szabadtéri Színház
Ez esetben Arthur király nemcsak magyarokat keres, hogy az egyik próbát kiállhassa, de egyenesen Göcsejbe látogat, és nem maradhat ki a (jelen pillanatban az NB I. hatodik helyén álló) ZTE biztatása-ünneplése sem.
Beszélgetés Bot Gáborral
„Szerintem a nyári színház legyen szórakoztató, zenés, vidám, adjon alkalmat a kikapcsolódásra, feltöltődésre. Itt ezt nyújtjuk a nézőknek, ezért jönnek hozzánk szívesen.”
Tájékoztató az Smtv. 20/A. §-a által előírt Szabályzat alkalmazásáról
Az őz / ZA – KO Fesztivál
Az előadás ötvözi a monodrámát a többszereplős színművel: rövid jeleneteket látunk a két múltbeli idősíkból, Eszter gyermek- és felnőttkorából.
Pályaelhagyó színészek
16 évig volt az Örkény Színház tagja, és több tévésorozatban szerepelt, majd éppen ezt tette…
Kortárs művek, musicalek, koncert és néptánc is szerepel a programban
Új, saját bemutatójuk a Spamalot lesz.